Edd magad egészségesre!

Edd magad egészségesre és erősítsd meg az immunrendszeredet! „A halál a belekben lakozik” – mondta Hippokratész az ókorban. Na de miért is?

Az immunsejtjeink 80%-a a belekben található. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az immunrendszerünk pont olyan állapotban van, mint a bélrendszerünk. Azaz, ha a szervezetünket tuningolni és erősíteni szeretnénk bármilyen kórokozó ellen, az emésztőrendszerünk optimalizálásával kell kezdeni. Mindaddig, amíg a bélflóránk nincsen jó állapotban, a különböző immunerősítő kapszulák sem tudnak a legnagyobb hatásfokon működni, hiszen nem tud a tartalmuk jól felszívódni. Mit tehetünk akkor a beleink egészségéért? Fermentáljunk hagyományos módon sóval és vízzel zöldséget. Ez támogatja a gyomrunk működését, értékes prebiotikus törzsekkel lát el minket és segíti a tápanyagok felszívódását az elfogyasztott ételeinkből. Rendszeresen fogyasszunk hosszan főtt csontlevest, a benne levő kollagéntípusú fehérjék ugyanis kifejezetten táplálják és támogatják a bélhámsejteket. Helyezzük előtérbe a keményítős zöldségeket mint amilyenek a répafélék, a cékla, sütőtök – itt a szezonja –, édesburgonya és redukáljuk minimálisra a különböző cukros és lisztekből készült ételféleségeket. Fogyasszunk minél több bogyós gyümölcsöt, amikor elérhetőek, az áfonyáról pedig a hűvös idő beköszöntével se feledkezzünk meg! Együk, amíg hozzájutunk a benne levő polifenolok miatt.

Ha a bélflóránkat támogattuk és megerősítettük, akkor a következő lépés, hogy megnézzük: milyen tápanyagok felelnek a továbbiakban az immunrendszerünkért és védenek a vírusoktól is. D, A, E, K vitaminok: belsőségekből, tojássárgájából, halakból egy bizonyos mennyiségben bejuttathatóak a szervezetünkbe, de nem árt, ha kívülről is pótoljuk őket a jelenlegi időszakban különösen. C-vitamin. Magnézium különböző formái: minden sejtfunkciónkért felelnek. Szelén és jód együtt: táplálékok közül a tengeri ételek tartalmazzák, de mivel itt Európa közepén nem bővelkedik az étrendünk belőlük, pótlásukra figyelni kell. Cink és réz: legjobb forrásai szintén a belsőségek, de ha kiegészítőben szednénk, szerves formában tegyük. Összességében nem lehet az egészséges táplálkozás fontosságát eléggé hangsúlyozni az őszi időszakban, hiszen ha ez a feltétel nem teljesül, akkor nagy valószínűséggel az immunrendszerünk sincs a csúcson, és könnyebben terítenek le a lábunkról a kórokozók. Figyeljünk tehát oda az egészségünkre, tápláljuk valódi ételekkel, és ha mindezt megtesszük és tudatosítjuk is, az valódi védőpajzsként szolgál a vírusok, betegségek ellen.

Csonka Júlia
funkcionális táplálkozási szakreferens és dúla
www.etelemeletem.hu
Fb: Ételem - Életem

image

szerkesztő, író Gajdos Erika Tímea

A Mesés Balaton-felvidék regények írója, a Színek, fények, élmények Blogmagazin főszerkesztő tulajdonosa.