Szabó Emese Hajnalka - A hatalom mámorában
A hatalom mámorában egyre több az önjelölt pszichológus, coach. Egyre többen vallják, hogy értenek az emberi lélekhez vagy értik az állatok viselkedését. Nézzük meg akkor ezt egy kicsit mélyebben. Dominancia. Előszeretettel használjuk ezt a szót emberek és állataink viselkedésére, de jól értjük vajon a jelentését? Én bizony arra jöttem rá, hogy embereknél talán, az állatoknál nem nagyon. Több etológia témájú előadást meghallgatva jöttem rá, hogy sokakhoz hasonlóan elmaradtam a szó értelmezésével. Egysíkúan, magamból kiindulva gondolkodom róla, ami félrevezető és – szerintem – nem helyes irány az állataimmal szemben. Ménesvezér. Falkavezér. Dobálózunk komoly, tudós arccal a kifejezésekkel a kutya és gazda, ló és lovasa közti kapcsolat leírására. De tudjuk, hogy valójában mire van szüksége a velünk elő állatainknak? Vagy másképp fogalmazom: el tudunk vonatkoztatni a saját szükségleteinktől és értelmezésünktől? Megint másképp fogalmazva felismerjük és meg tudjuk különböztetni az Egonk játékát, a másik élőlény valós igényeitől? A lovak kapcsolatai – velünk is - barátság és bizalom alapúak. A ménesben nem szeretik azokat az egyedeket, akik állandóan nyomást tesznek rájuk. Idővel elkerülik őket. Jogos akkor a kérdés, hogy akkor miért élnek hierarchiában? Új megfigyelés az, hogy természetes körülmények között - Lucy Rees etológus szerint - gyakorlatilag Flow-ban élnek a lovak, mindenki azt tesz a csoportban, amit akar. Nincs hierarchia. A szűk erőforrások késztetik a lovakat arra, hogy saját érdekükben, a túlélésük miatt máshogy szerveződjenek. Ezért lett a rangsor, ami úgy működik, hogy ha fölöttem állsz, akkor követlek és utánad állok sorba, ha alattam vagy, akkor te követsz engem és utánam következel a sorban. Szerintem megint sokak számára új nézőpontot ad az a „ló megfontolás” miszerint ezzel védik az értékes, a ménes fennmaradása szempontjából hasznos tagokat a veszélyektől, az elpusztulástól. Nem az Egojuk, hanem a „józan ész” diktálja ezt nekik. Megbecsülik a ménes bölcs, okos, követésre érdemes tagjait. A kutyáink – a modern etológia szerint - pontosan tudják, hogy mi felettük állunk. Ők nem akarnak dominánsak lenni az emberrel szemben, tudják hol a helyük. Korábban rendszeres gyakorlat volt – főleg a nagytestű, ún munkakutyáknál – hogy jól elverték őket, azzal a szándékkal, hogy tiszteljék a falkavezért, azaz az embert. Ha nem akarnak dominálni, akkor mégis a dominánsnak mondott magatartás mire utal a kutyáknál? Nem lett kölyökkorukban megtanítva nekik a helyes viselkedés, például, hogy nem moroghat, nem haraphat, mit tehet és mit nem az emberrel. Mi – magunkból kiindulva - mondjuk minden barátságtalan viselkedésükre, hogy „dominálni akar felettünk”, pedig csak összekevertük a bizonytalansággal, a félelemmel, a traumatizáltsággal, a tanulatlansággal a reakcióit. Ez kemény megfogalmazás, gondolom van, akit ez nagyon is szíven ütött. Ugyanis azt üzeni, hogy a helyes magatartást mi alakítjuk, ez a mi felelősségünk. De a helytelen viselkedésért is mi vagyunk a felelősek. A dominancia léte valójában nekünk, embereknek fontos. Mi akarunk nyerni, dicsőséget szerezni, legyőzni másokat, felülkerekedni, hódítani, hatalmaskodni, territóriumot védeni. Az állat dominanciájára vonatkozó hivatkozásunk pedig valójában elrejti a hiányosságainkat, a máshol elfojtott hatalmi törekvéseinket nagyítja fel, és ezzel megmutatja akár az emberi, akár a tudás vagy felkészültségbeli hézagokat. Sokan mondják, hogy a háziállataink a tükreink. A tükör azonban csak azt mutatja, aki a tükör előtt áll. Olyannak amilyen és nem olyannak, amilyen lenni szeretne. A lovaink, kutyáink hamar megtanulnak alkalmazkodni hozzánk, ők gyorsan tanulnak, márcsak nekünk kell – követve a korszerű megfigyeléseket, felismeréseket – tanulnunk általuk, róluk.
Írta:
Szabó Emese Hajnalka
Lovastréner és lovascoach