Mencshely - Ments el!
Mencshely idén ünnepli fennállásának 750éves évfordulóját, amelynek alkalmából 2019. június 2-án vasárnap felszentelik a Halom-hegyen álló, legendás Kossuth Kilátót. 1853-ig „Mencsel”-nek hívták a háromtornyú falut, ami már csak azért is érdekes, mert a régi iratok szerint az 1848-49-es szabadságharc leverése után a mencshelyi evangélikus paplakban rejtegették Kossuth gyermekeit, akiknek nyugatra menekítésén fáradoztak. Ezen kívül a csemfai és bádi szőlőhegyen több bujdosó évekig tartózkodott, többek között a bádi hegyen az Ódor-féle borospincében egy neves soproni gimnáziumi tanár is. Csoda-e, hogy a Bád-hegyen álló kertemből rálátok a Halom-hegyi Kossuth Kilátóra, és „Misztikus ősz a Balaton-felvidéken” regényemben megihletett a híres hegy, ahol rengeteget barangolok? Ezzel az írásommal köszöntöm szeretettel a 750. születésnapját ünneplő Mencshelyet.
Mencshely – Ments el!
Szarvasbőgés ébresztett fel álmomból. Feltápászkodtam a darazsak és méhek dongta fügebokor alól, és szedelőzködtem. Alkonyi fények villantak a tavon. A mezőkön őzek legeltek. Fácánkakasok kurjantását hallottam. Igyekeztem, hogy még sötétedésig felérjék a Halom-hegyre, a Kossuth Kilátóba. Eldöntöttem, hogy itt az ideje a következő bátorság próbának: a hegy tetején alszom a szabad ég alatt. Onnan nézem a Göncöl-szekeret, és faggatom a csillagokat a jövőmről. Bámulom a kerek képű holdat, hiszen éppen telihold lesz. A természetben rend uralkodik. Ő lett a mesterem, felnéztem rá, és tanulni akartam tőle. Tisztasága és harmóniája segített, hogy kiegyensúlyozottabb legyek. Ami fent, úgy lent. Ami kint, úgy bent.
A nap már alacsonyan járt, hirtelen hűvös lett, és fázni kezdtem. A Halom-hegyen a kicsiny pincék, régi présházak és felújított nyaralók békésen megfértek egymással a szőlősorok között. Átsiettem a főúton, és szaporán felkaptattam a hegyi útra. Felpillantottam az erdővel borított hegytetőre, ahol a háromszintes, fából újjáépített Kossuth Kilátó őrizte a kormányzó menekülő családjának emlékét. Elérzékenyültem, amikor először hallottam a történetet Margitkától, aki Mencshelyen született. Addig akárhányszor autóztam át a falun, ösztönösen mindig azt mondogattam, mint egy mondókát: Mencshely! Ments el! Fogalmam sem volt arról, hogy ezek a könyörgő mondatok ugyanígy elhangzottak kicsiny, életüket féltő gyermekek szájából Mencshelyen.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után történt, amikor Kossuth Lajos már elhagyta Magyarországot. Hátrahagyott családja - felesége, Meszlényi Teréz és három kiskorú gyermeke, Ferenc, Vilma és Lajos - bujdostak, és folyton akadályok és életüket veszélyeztető helyzetek nehezítették menekülésüket. Az egész ország szenvedett a véres leszámolás kegyetlen drámájától. A menekülő férfiak hátrahagyták szeretteiket és szülőföldjüket. A szerencsétlenebbek bitófán végezték. Noszlopy Gáspár csapatai a Balatonon átkelve iszkoltak az osztrák csapatok elől, akik bosszút esküdtek a fellázadt, szabadságukért harcoló, bátor magyarok ellen. Fekete felhők tornyosultak a balatoni táj felett. Viharos szél tépkedte a fákat. Sötétség borult az erdőkre, a vadállatok rettegve elbújtak rejtekeikben. A tajtékos ég dörgött, és fenyegetőn villámlott. A Balaton óriási hullámai vadul csapkodták a parti köveket, csattanásukat messzire el lehetett hallani.
Mindenhol beépített spiclik és titkosrendőrök szimatoltak, még a legkisebb falvakban is. A parancs úgy szólt: mindenképpen meg kell találni Kossuth családját, nem menekülhetnek. Meszlényi Teréz három apró gyermekével hosszú hetek menetelése után épségben megérkezett Mencshelyre, ahol megbízható és támogató emberek várták őket. A szorosan összetartó, nemes szívű mencshelyi emberek fogadalmat tettek: Életünk árán is megvédjük a családot, és kimenekítjük az országból! Segítjük további menekülő útjukat.
Mindenki tudta, ha kelepcébe csalják és elfogják őket, akkor Kossuth visszatér, hogy feladja magát szeretteiért. Bíróság elé állítják a kormányzót, hogy aztán kivégezzék. Ez nem történhetett meg, mert akkor mindennek vége.
A mencshelyi lelkészlak dohos pincéjében elrejtették a családot. Hiába írták 1849 nyarát, a pince hideg, párás levegője átjárta törékeny testüket. Az óriási tölgyfa boroshordóban egymáshoz bújtak, úgy melegítették egymást. A hatéves Vilma nehezen viselte a pinceéletet. Sokat sírdogált, mert annyira félt a sötétben. A nyolcéves Ferenc igyekezett bátorságot mutatni ötéves Lajos öccsének és édesanyjának, de leginkább beteges kishúgáért aggódott. Hetekig csöndes, szorongató félelemben élték a lassan hömpölygő, nyomasztó napokat. Hallgatták az egerek cincogását, a pincebogarak surrogását, a lehallatszó zajfoszlányokat és egymás lélegzetét. A hosszantartó, feszült várakozás felnagyította a neszeket. A gyerekek képzelete szárnyra kelt: mesékkel szórakoztatták egymást, hogy mulassák az időt.
Egy este nagy trappolás és zajongás ütötte meg a fülüket. Az álom és ébrenlét mezsgyéjén lebegő gyerekek felriadtak a lelkészlakból leszűrődő, durva perpatvarra. Az édesanyjuk magához ölelte őket, és halkan suttogva imádkozott: Istenem kérlek, segíts! Könyörgöm, ments meg minket!
A pici Vilma folytatta, aztán együtt imádkoztak mindannyian: Mencshely kérlek, rejts el! Ments meg minket, Mencshely! A pinceajtó kivágódott, és nagyot dörrent, ahogy nekicsapódott a kőfalnak. A gyerekek összerezzentek, és szorosan ölelték édesanyjukat. Hallották egymás zaklatott szívdobbanását, és megdermedtek a félelemtől. A katonák hangos lármával dübörögtek lefelé a lépcsőn. Körbevilágították a pince zugait, és benéztek minden szegletbe. Ripityára törték, ami a kezük ügyébe került. Az őrült bosszúvágy megszállta őket, és féktelenül romboltak. A hordóban parányi fény pislákolt, a család rendületlenül imádkozott. A lelkész odasietett egy kisebb hordóhoz, amelyben a legfinomabb Halom-hegyi olaszrizlinget őrizgette az ünnepekre. Kihúzta a dugót, és a mennyeien finom, gyümölcsös illat, mint egy szellem kiszabadult börtönéből. A katonák vezére odavolt a jó borért, és azonnal megérezte a csábítóan bódító szagot. A lelkész a lopóhoz ugrott, és fürgén teletöltötte a katona kupáját, aki felhajtotta az elsőt, majd a másodikat is. Az erős, tiszta bor gyorsan a fejébe szállt, és parancsba adta a többieknek, hogy koccintsanak vele. A Halom-hegyi nemes nedű kézről kézre járt, és szelíden leterítette a megvadult harcosokat, akik mohón felkapták a hordócskát, és mámorosan feltántorogtak a lépcsőn. A falu utcája sokáig harsogott duhaj jókedvűktől.
A fekete felhők mögül kibújt a hold. A lelkészlak elcsendesedett. A kicsi Vilma álomba sírta magát, a fiúk békésen szuszogtak. Meszlényi Teréz hálát adott Mencshelynek, hogy megmentette gyermekei életét.
