Vadregényes tél a Balaton-felvidéken

Koromsötétben mécsesek és gyertyák égtek. A parányi, vibráló lángok vöröslő fényt vetettek a kőszívekre, melyeken halványan előderengtek a régmúltban vésett feliratok. Kacskaringós, kusza betűkbe rejtett, elmúlt életek árnyai bolyongtak a téli legendás temetőkertben. Porladozott, szív alakú kövek meséltek elfeledett emberi sorsokról. A hó gyöngéden betakarta Balatonudvarit.

A Szívek Őrzője a sírok között lépkedett, és kis lámpással világított. Látszott rajta, hogy keres valamit. Hosszú kabátjának alja felverte a havat, mely játékosan kavargott, majd visszahullt a földre. Szemének fényes kékje világított a sötétben. Fehér csuklya fedte arcát, magas alakjáról nehezen lehetett eldönteni, hogy férfi-e vagy nő. Lehajolt minden hólepte kőszívhez, és sokáig elidőzött, míg kibogarászta a neveket és dátumokat, majd fejét csóválva hangtalanul tovább lépett. Nem hagyott maga után lábnyomot, mintha a föld felett járt volna. Már csak egy kősír maradt, amelynek tetején sötétkék szemű fehérsólyom őrizte az Udvariban pihenő lélek álmát. A Szívek Őrzője megnyugodott, mert tudta, hogy megtalálta, akit keresett. A sólyom nem zavartatta magát. A szakadó hóesésben mozdulatlanul üldögélt, és mélyrehatóan vizslatta a befagyott Balatont. A ragadozó madár itt töltötte ideje nagy részét, csak élelem után repült el az Öreghegyig, amikor már borzasztóan megéhezett, majd sietett vissza őrhelyére. A Szívek Őrzője nem tolakodott. Türelmesen várakozott, majd levette csuklyáját. Hosszú, szőke haja lazán hullott szögletes vállára. A lámpás fénye megvilágította gyönyörű arcát. A sólyom nagyon lassan elfordította fejét a tópart látképétől. Belefúrta mindent látó szemét a Szívek Őrzőjének csodás tekintetébe. A szépséges alak alázatosan bólintott, majd sokáig nézték egymást szótlanul. A sólyom megrebbentette szárnyát, és felröppent. Egyre magasabbra tört, egyre nagyobb köröket írt le a Balaton körül. A Szívek Őrzője szomorúan nézett utána, és kővé dermedten állt. Felkiáltott az égre.

- Nem mehetek el nélküled! Itt az idő, hogy velem gyere! Bocsáss meg nekem! Hidd el, hogy mindig csak téged szerettelek! Az a másik nem jelentett nekem semmit. Kíváncsiságból csónakáztunk ki a tóra, hátha nyakon csípjük a pillanatot, amikor a fagy munkába kezd. Nem csaltalak meg sohasem. Hidd el, hogy nem voltam hűtlen hozzád. Te messze jártál, és én olyan egyedül éreztem magam. Kellett a vigasz, hogy túléljem azt az éjszakát.

A Szívek Őrzője emlékezett a kegyetlenül hideg estére, amikor a magány kihűtötte a szívét. A fogai összekoccantak, ahogy felidézte a Balaton ércesen zizzenő, megdermedő hullámainak koccanását. Minden olyan hirtelen történt. A csónak megbillent, és ő nem tudta megtartani egyensúlyát. A férfikéz utána kapott, de hiába, mert a hideg Balaton azon nyomban elnyelte, és összezáródott a zord jégpalást.
Elmerült emlékei útvesztőjében, majd arra eszmélt, hogy a sólyom leereszkedett a vállára, és megcsípte márványarcát. A Szívek Őrzője keservesen feljajdult. A vér lecseppent a hóra. Fehér kabátja lecsusszant légies alakjáról, és gyönyörű sólyommá változott. Együtt repültek egyre fel, egyre magasabbra. A kőszív megrepedt szerelmes vijjogásuk távolodó hangjától. A felirat elhomályosult, majd láthatatlanná vált. A hóesés eltűntette a vércseppet. A mécsesek és gyertyák lángja ellobbant. Már csak a Balaton jégtábláinak vadul tomboló csörgését lehetett hallani.

Részlet Gajdos Erika Tímea: Vadregényes tél a Balaton-felvidéken regényéből

 

A cikk teljes tartalma jogvédett! Copyright © Gajdos Erika Tímea - Tilos a cikk részeinek vagy egészének másolása, átemelése, idézése, más szövegkörnyezetbe helyezése a szerző írásos engedélye nélkül!

image

szerkesztő, író Gajdos Erika Tímea

A Mesés Balaton-felvidék regények írója, a Színek, fények, élmények Blogmagazin főszerkesztő tulajdonosa.