Ébredező Zádor-vár
Mindig is vonzott a pécselyi Zádor-vár misztikája. Rengetegszer megjártam a fenséges magaslatra vezető hegyi utat, legyen negyvenfokos hőség, vadul tomboló szél vagy romantikus hóesés.
Van valami ezen a helyen, amit egykor régen a nemesi származású Vezsenyi László is megérezhetett, mert mindenáron itt akarta felépíteni várát, ami az elmúlt századokban elfeledett romként aludta csipkerózsika álmát. Sági Gábor a Történelmi Emlékekért Alapítvány lelkes vezetője elkötelezett munkatársaival beleszeretett a Zádor-várba, és elhatározták, hogy felébresztik álmából a misztikus várat. A munkálatok közben értékes közösség épült, és a szelíd, csöndben meghúzodó várrom elkezdett mesélni a régi szép időkről. Sági Gáborral beszélgettem.
A Történelmi Emlékekért Alapítvány miért éppen a pécselyi Zádor-várat választotta? Mik a célkitűzéseitek az elkövetkező években?
Amikor a tettek asztalára került a korábbi terv, hogy „akkor melyik vár is legyen az, amelyikkel foglalkozunk” alapvetően olyan racionális szempontokat vettem elő, ami segített a „döntésben”, és így nem is adatott más a lehetőségek sorában csak a Zádorvár. A következő szempontok voltak a „lukak a szitán”.
Ne legyen messze Budapesttől, hiszen innen járok, járunk le többen az adott munkákat elvégezni, és könnyen megközelíthető legyen. A kiválasztás esetében nálam bizony győzött a lustaságom, mert a „cipeljünk sokat magasra hosszú gyaloglással élmény” nem hiányzott az életemből.
Olyan helyszínt kerestem, ami addig nem volt „senkié” - várkapitánykodás, karbantartás - tekintetében. Én ezt úgy fogalmaznám meg - és talán a szóhasználat kicsit szálkásnak tűnhet-, hogy olyan várat kerestem, ami még nem kellett senkinek. Ebből a szempontból ideális jelölt volt a Zádorvár, hiszen a korábban rárakott „pecsét” - nem épült fel teljesen, elhagyták, még csak ostrom sem dúlta - miatt ez egy „nincs is ott semmi érdekes” vár volt. Sosem volt benne korábban ásatás, régészeti kutatás, szinte semmit nem tudtak róla, nem vette szárnyai alá semmilyen vármentő szervezet.
Mivel állami, pályázati forrással nem számolhattam, a harmadik és szintén fontos szempont volt, hogy olyan méretű legyen a helyszín, amihez ha nem milliárdokból gazdálkodva és kevés általam megszerzett pénzzel is nyúlunk hozzá, azért legyen látható a változása. Ne vesszen el a ráfordított sok apró forint és sok ember sok-sok fizikai munkája a nagy épületegyüttes és nagy területi kiterjedése miatt.
Ezen három fő szempont alapján nem maradt más a keresgélés után csak a Zádorvár. Miután a papírok között „megtaláltam” és a „szitámon” ő akadt fent, leutaztam, megnéztem és első látásra beleszerettem. Bár az előzmények ellenére azt mondom: a Zádorvár várt meg engem, mert véletlenek nincsenek. Az a célom, hogy olyan módon valósítsuk meg a megóvását, mutassuk meg a jövőben, hogy milyen lehetett ez az élettér az építése korában, hogy ezzel ne veszítse el tüneményes rejtélyességét, és minden idelátogató miközben megcsodálja a környezetet és körbe néz a Zádorvár udvarán, megtalálja a maga meséjét.
Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?
2016-ban elkezdtük a munkákat. Nagyon sok feladatot sikerült elvégezni a sok saját szabadidőt itt töltve, kétkezi fizikai munkát beletéve, amiben sok-sok segítő önkéntes és látogató is részt vett. A tavalyi évben került sor a tényleges első ásatásra. Az első pillanattól nincsen leletre, kincsre vonatkozó elvárásom - bár azt kár lenne tagadni, hogy találni mindenki szeret-, mert nem ez a fontos. Mindenkire és mindenre büszke vagyok, ami itt történik. Büszke vagyok mindenkire, aki bármiben segített, aki kedves szavaival támogatta önkénteseinket, munkánkat. Az kimondottan tervem volt, hogy itt sikerüljön valami újat létrehozni, és ez a helyszín ne csak egy szimpla ásatás legyen a hazai sok száz közül. Büszke vagyok arra, hogy olyan módon sikerült eddig megvalósítani munkáinkat, amire igazán nincs itthon példa. A mi általunk megvalósítottak részei persze fellehetők máshol is, ahol szintén civil összefogással valósul meg egy-egy múltbeli emlék, érték megóvása. De ilyen módon, ilyen komplexen, mint itt a Zádorvárnál, szerintem sehol máshol az országban nem valósul meg. Én nem is vármentésnek hívom a munkánkat, mert szerintem menteni azt kell, aki bajban van, és itt nem ez a helyzet áll fenn. Mivel az építés szónak sokkal összetettebb az értelmezhetősége - de egyébként egy nagyon pozitív szónak tartom -, ezért én jobban szeretem azt használni, hogy felébresztjük a Zádorvárat csipkerózsika álmából. Büszke vagyok arra, hogy munkánkkal párhuzamosan olyan közösség épül fel önszervező módon, ahol mindenki megtalálja, a neki testhez álló feladatot, abban kiteljesedhet, és ezzel igazán hasznosnak érzi tevékenységét. Büszke vagyok arra, hogy korábban egymásnak ismeretlen emberek között - talán mondhatom- barátságok alakultak ki, és rá lehetett csodálkozni arra, hogy minden érkező - legyen az kiránduló, látogató, vagy éppen munkát végző segítő - mennyire értékes. Itt megvalósult az, hogy, jöjjön bárki bárhonnan, bármilyen képzetséggel és múlttal, minden előítélet nélkül, elvárások nélkül fogadják, bemutatkozhat, és az lehet - persze ha akar -, aki önmaga belül. Persze ennek azért súlya is van ám, mert a bemutatkozástól kezdve tettei, szavai saját magáról az érkezőről szólnak. Boldogsággal tölt el, hogy ez egy olyan hely, ahol nagyon sokan jól érzik magukat. Örülök, hogy én személy szerint rengeteg új ismerőssel lettem gazdagabb, és mindenki, akit megismerhettem nagyon értékes ember - véleményem szerint, egyébként is az emberek jók, csak egyenlőre kevesen vannak, akik el is hiszik magukról.
Ezek mellett természetesen büszke vagyok arra, hogy ez a korábban elfeledett, vagy talán jobb szó, hogy direkt elbújt, és sok esetben lefitymált hely bontogatja szárnyait, és megmutatta az elmúlt években, hogy mennyivel több egy „sosem épült fel, nincs ott semmi érdekes” helynél.
Az meg már tényleg szakmai szintet érintő büszkeség (bár nem vagyok régész így ez egy kicsit furán hangozhat), hogy olyan eredményt hozott már az első - 2018-beli – ásatásunk is, amely alapján a hazai tudományos ismeretanyag gazdagodott. Hiszen az ásatás során egy eddig nem ismert őskori (paleolit kori) műhelytelepet azonosítottak a régészek, ezzel pedig az egyetemes Magyar régészet ismereti anyaga gazdagodott.
Aztán hogy esetleg évek múlva a régészeti kutatások után, tényleg az derül ki, hogy ez a vár sosem épült fel teljesen, nem zavar. Ettől még számtalan dolog történhetett benne, millió rejtély övezheti. Ezek megfejtése, az ezzel járó munka megélése pedig rengeteg élményt, örömet ad.
(Folytatás következik … )
foto: Sági Gábor
A Zádor-várról olvashattok a „Mesés nyár a Balaton-felvidéken” és „Misztikus ősz a Balaton-felvidéken” regényekben.
